2006-12-24

Boldog karácsonyt!

Mindenkinek ajándékokban gazdag, nagyon bolgog karácsonyt kívánunk!

2006-12-07

Mikulásbuli Érden

Ábelék rendeztek egy kisebb Mikulás-bulit. A kovácsolt-blogon megtekinthető az összes kép.

2006-12-03

Mindent becsukok

Anyuci elhelyezett egy adventi kalendáriumot a szobaajtómon. Minden reggel odasétálunk hozzá és Anyucival közösen megesszük az adott nap ajtaja mögött rejtőző csokit. Anya a nyitott ajtók számának növekedésén szeretné látni az idő múlását, én azonban minden nyitott ajtót óvatosan becsukok. Ugyanez vár a nyitva felejtett WC- vagy fürdőajtóra is, bár ez utóbbiaknál az óvatosságot inkább markáns céltudatosságra cserélem.

Spanok::Molnár Levente

Nov. 12-én d.u. 5-kor megszületett Juszuf bácsi 3. babája, 2. fia: Molnár Levente. 3,3 kg-val bújt elő.

Spanok::Czere Fanni Kata

Nov. 24-én, pénteken megszületett Czere Fanni Kata, aki Viki Lili hugicája. Méretei:
3,55 kg, 56 cm.

2006-11-27

Az érdi látogatás

24 órára ismét Érdre látogatok. Vasárnap este vitt le Andris és előreláthatólag hétfő estig maradok. Imádok Ábellel, Szilvivel és Ági nagyikával lenni. Az összes vasárnap esti kép megtekinthető itt.

2006-11-20

Spanok::Kolozsvári Barnabás

2006. november 13-án 17.50-kor megszületett Apuci munkatársának a kisfia, Kolozsvári Barnabás. 3,80 kg és 58 cm. Ő is anyukája is jól vannak, sőt már haza is mehettek.

Az összes Barni-kép megtekinthető itt.

Bogiszótár

Mostanság ezeket a szavakat mondom:
motyó = mosógép
pojszi = porszívó
ojja = orra
tuji = túrórudi
baja = banán
ádádü = egyedül

és persze a kedvenceim:
itató, tejet, kakó = szomjas vagyok, kérek tejet, vagy kakaót vagy tejkaramellát

2006-11-08

Daru

Este kicsit legóztam. Imádok tornyot építeni, majd lebontani azt és kombinálni az elemeket. Ma azonban úgy döntöttem, a kedvenc foglalatosságomat összehozom a kedvenc munkagépemmel. Építettem egy toronydarut. Amikor elkészültem vele, odakiáltottam Anyának: dadu. Anyuci szerint nagyon édes dolog. Apuci az absztrakt gondolkodásom fejlődésének örül.

2006-11-04

Szombati összefoglaló

Címszavakban: Bababörze, fodrász Évi látogatása, bilibekakilás. Reggel Anyuci kilátogatott a bababörzére, számtalan szép ruhát vett elsősorban a Borcsinak, de nekem is. Meg Borcsi kapott sok pelust is. Nekem már nem kell sok, ld. lejjebb.
Később meglátogatott fodrász Évi. Muszáj volt lenyűgöznöm, így rákéredszkedtem a bilire és Anyuci legnagyobb örömére egy méretes briós toltam bele. Sajnos a briós nem zárta rövidre az elektródákat, így a múltkori dalt csak a bilimosáskor hallhattam.

2006-10-25

A kishugom 24 hetes

A könyvek szerint Borcsi szívverése akár sztetoszkóppal is hallgatható lenne. Neki is fejlett már a hallása, tudja, mikor mondom neki azt, hogy "Bójci". Most kb. 33 centi hosszú lehet és nagyjából fél kiló. Nagyon szeretem, simogatom, adok neki puszikát.

Meglátogattuk Ábelt

A hétvégén Érden jártunk. Képek Andris blogján.

2006-10-17

Spanok::Gál Fruzsina

Október 7-én, reggel 10.50-kor megszületett szomszédom és kedves kis játszópajtásom: Gál Fruzsina. A fenti kép egynapos korában készült. Méretei: 57cm és 3600g. Már rég itthon vannak, Anyukája már le is hozta a játszóra.

2006-10-16

Bilizés

Ma este fürdés előtt Anya ráültetett a bilire. Már vetkőztetés közben mondogattam, hogy "puuszi, pisssz" [punci, piss], Anya meg értette a célzást. ALighogy ráereszkedtem a sárga fókára, már meg is szólalt az "old McDonald had a farm, iiiiiiiiáááááááiiiiiiiááááááááááóóóóóóóóóóóóó"

Boldogan felkacagtam. Anya és Apa is örült, agyba-főbe dícsértek. Előző nap ugyanis az előszobapadlóra került ugyan ez a tócsa.

2006-10-07

Betegség újra

Épp csak kigyógyultam a múltkori fertőzésemből, már jött is az újabb. Csütörtök este végighánytam az előszobát. Nagyon megijedtem. Ahogy kiért az adott adag, én léptem egyet hátra. Így szépen lépésről-lépésre építettem répabarikádot. Tudjátok, hogy mennyire rendpárti vagyok: azonnal szóltam Anyának, hogy gyorsan törölje fel. Amíg ő próbált magának ösvényt törölni a papírtörlővel, addig én levetkőztem, hogy lezuhanyozhasak. Levettem az összehányt ruhákat, leszedtem a pelust (szerencsére nem volt benne csokigolyó) és hoztam a kis sámlimat, amiről be tudok lépni a kádba.

Apa kicsit később ért haza, addig Anya és Ági mami ápolgattak. Anya kamillateát főzött; erről -- Apa pehjére -- csak később derült ki, hogy hánytató hatása is van. Szépen lefeküdtem a nappaliban, lázcsillapító kúpot is kaptam, és Apa mellém heveredve próbált álomba simogatni. Ez eleinte tetszett, de később szemrehányást tettem neki. Meg pólórahányást, meg paplanra, párnára és lepedőre is.

Anya ekkor telefonált az ügyeletre. Az ügyeletes doktor néni nagyon kedves volt. Elmesélte Anyának, miért is volt oly helytelen dolog engem kamillával itatni és tájékoztatta őt a teendőkről. 10-percenként 1-1 kanál enyhén cukros babateát kaptam, eleinte kanállal, később -- mivel elaludtam -- cumisüvegből. Ha 10-ig nem javul a helyzet, akkor kijött volna a doktor néni, de erre nem volt szükség.

Pénteken reggel meglátogattuk a gyerekgyógyászunkat (dr. Molnár Zoltán), de csak a helyettesével (Gergely doktornő) tudtunk beszélni. Kaptam ecsetelőt a számban akkor felfedezett aftára és le lettem tiltva a játszótérről, a tücsökzenéről és a bölcsi játszóházáról.

Szombat délután még mindig nyűgös vagyok, pedig nagyon sokat alszom délutánonként és éjjelente is.

2006-10-04

Kúp a pipinek

Ha beteg vagyok, sírok. Ha beteg vagyok, kapok kúpot. Ha kapok kúpot, nagyon sírok. Reggel mindez megtörtént. Apuci próbált vígasztalni. Kérdezte, kapjon-e a pipi (a sípolós gumicsibém) is kúpot. Igeeeeee -- válaszoltam. Mire Apa jól megcsocsózta a pipit, már nevettem.

Később bárki kérdezte, hogy ki kapott kúpot, mosolyogva válaszoltam, hogy a pipi.

2006-09-28

Vírusos fertőzés

Kedd éjjel nyugtalanul aludtam, többször felébredtem arra, hogy az orromon nem kapok levegőt, meg erős köhögőrohamaim is voltak. Anya - Apa segítségével - többször is lecummantotta az orromat az orrszívóval. Ilyenkor sírtam. Anyáék meg sajnáltak.

Délután megvizsgált a doktor bácsi. Szerinte valami vírusos fertőzésem lehet, ne menjek a játszótérre, használjak orrcseppet és ha nagy a baj, Anya váltsa ki a felírt köptetőt is.

Szerdán nap közben meglátogattuk Cicapapát, de délután 3/4 5-től folyamatosan alszom immáron éjfélig. Apa szerint az alvás a legjobb gyógyszer vírusefrtőzésre.

2006-09-25

Bömbi2 - grav.s.18-19

Ma megnéztük Kokót ultrahanggal. Nagyon sírtam, hogy nem a játszótérre megyünk, hanem az SzTK-ba, de ott megláttam Apát és megnyugodam. Időre mentünk, rögtön behívtak. Anya felfeküdt a vizsgálóasztalra, én meg Apa ölébe ültem, onnan néztem a TV-tesót. A szonográfus néni szerint Kokó kislány, a 18-19. héteben van. Medencefekvésű, hasfala, gerince ép, a szívecskéjében mind a 4 tag kivehető. Meghallgattuk a szívverését is, Apa szerint pont úgy vutyvuttyol, mint két éve én. Méretei:

BPD: 43mm (a fej szélessége, a két halánték közötti távolság)
APD: 43mm (pocakméret, a gerinctől a hasfalig mért távolság)
OFD: 54mm (a homlok és tarkó közötti távolság)
FL: 29mm (combcsont hossza)


Már ki tudom mondani a nevét is: Bojci.

2006-08-31

Igen, nem, cica, tessék, köszi, ágy

Igen, ezeket a szavakat mondom lassan 1,5 hete.
Ezek a következőképpen hangzanak rendre: igee vagy idee, neee, tsziiita, tee, töti, áááááá. Mindezeket persze a már régen megszokott anya, apa, papa, mama, baba, ammam, miazmás mellé. Most mondjátok, hogy nem vagyok aranyos...

2006-08-16

Etetőszék

Ma este annyira vártam már a vacsorát, hogy amíg Anya a konyhában serénykedett, én bemásztam az etetőszékembe, méghozzá a mellette lévő szék segítségével. Ezután hangos anyaaaaa-anyaaaa hívószóval próbáltam magamra terelni a figyelmet. Anya persze nem talált először, az eettőszék eszébe se jutott. A "hogy kerültél oda"-kérdésre vigyorogva bökdöstem a mellettem levő széket.

2006-08-12

Bömbi 2

Kedves nénik és bácsik! Hamarosan már nem leszek egyke. Anya csütörtökön volt ultrahangon és a következők derültek ki. A testvérkém -- aki a keresztségemben a Kokó (értsd: kukucs) nevet kapta -- 13 hetes, 6cm magas. Szépen hallatszik a szívverése. Szép fotó és videó is készült, Apa igyekszik publikálni.

Állatkert 140

Aug. 9-én a Budapesti Állatkert a 140. születésnapját ünnepelte. Ennek tiszteletére olcsó jegyárakkal kedveskedtek nekünk, úgyhogy Klári mamival és Anyával kilátogattunk.

A hosszú sorbanállást megúsztuk, mert Franciska -- az egyik játszótéri barátnőm -- foglalt nekünk helyet. Körbenéztünk: megtekintettük a fókák bemutatóját, a pingvineket, az elefántot. A tigris szundikált, ügyet sem vetett rám. Aztán felültem a fatigrisre is.


Annyi élmény ért, hogy a délutáni szundikálásom elcsúszott jó két órával.

Balatoni nyaralás

Júliusban 3 hetet töltöttünk a Balcsin Ábiékkal. Beszámoló Andris blogjában itt. Képek itt és itt.

2006-07-26

Anya

Egy hete ki tudom mondani, hogy "anya". Először véletlenül mondtam ki, meg is szeppentem, nem akartam, hogy mindenki tudja, hogy ki tudom mondani. Azóta rendszeresen használom a szót, általában ha Apától elszenvedett bánáésmód elől keresek menedéket, vagy utána vigaszt. A ma esti apás zuhanyzást pl. végigsírtam, végig Anya nevét hajtogattam.

2006-07-25

Spanok::Wentzel Emma Hanna

2006. július 24-én hajnalban 4:50-kor megszületett kis barátnőm, Wentzel Emma Hanna.

3,56kg, 51 cm. A baba és az anyuka egyaránt jól vannak

Képek itt:
http://kep.tar.hu/gyapimaci/50332316#2

Boldog szülinapot, Ábel!


Egyetlen unokabátyusom, Ábel ma tölti be a négyet. A hét végén tartott is egy kisebb partit. A fenti képen a csajával, a dögös testű Nellával látható.

Összefoglaló az eseményről itt.

2006-07-01

Első fogmosásom

Ma zuhanyzás közben fogat is mostam. Reggel vettünk finom málnaízű fogkrémet (ezt én választottam ki a sok közül) meg régebb óta megvan már a fogkefém, aztán este bevetettük. Hogy jobb kedvem legyen, Apa is mosta a fogát, példaértékűen.

Finom a fogkrém és jó érzés, ahogy a sörték birizgálnak. A végén rájátszást akartam, ekkor derült ki, hogy a fogkefét ugyan úgy hívom, mint a cumit: ammam.

2006-06-04

Elköszöntem az álmomtól

Szombat délelőtt szundítottam egyet. Másfél óra múlva Apuci mellém hemperedett, mire felébredtem. Körülnéztem, nem láttam sehol azt, akiről álmodtam, úgyhogy elnéztem a távolba, integettem neki és mondtam, hogy "pá-pá".

Apa szerint ez az egyik legédesebb dolog, amit mostanában tettem.

2006-05-15

Vírusos nyavaja

Ma voltunk doktor bácsinál, a láz nem a 10 nappal ezelőtti oltás, a hasmenés meg nem a fogzás hatása, hanem összeszedtünk valami vírust.

Szobafogság, diéta (főtt krumpli, alma, tea, háztartási kex, pirítós) vár rám szerdáig, ha nem javulok, akkor vizit után esetleg tovűbb is.

Erről persze nem tudott Anya semmit, úgyhogy reggel voltunk Tücsökzenén. Reméljük senki sem kapta el tőlünk.

2006-05-14

19. hét :: Érden

Hétfőn délelőtt elmentünk a tücsökzenés táncházba, aztán gyors csomagolás, majd a délutáni
alvás után indultunk Érdre, a Cicanagyszülőkhöz, ahol azt az egy hetet terveztük eltölteni, amit Apa Angliában.

Érden élveztem a vidéki életet, etettem Retket, a szomszéd nyuszit. Miközben toltam a szájába a gazt, verbális "hammhammhamm" utasítással közöltem vele, hogy azt egye is meg. Retek mellett lakik egy kutyus is, hozzá sokat beszélgettem, gykran átnyúltam a kerítésen. Ez utóbbi Anya szerint nem helyes.

Nézegettem a kiscsibéket is, őket úgy hívom, baba. Gizi néninél egy cica megkergetett. Na, féltem is tőle innentől: ha hallottam, hogy nyávog, még ránézni se mertem. Még rémálmom volt tőle éjszaka. Csúnya cica.

Kedd délelőtt átemntem Lórihoz és 2 bátyjához. Ők Attila nagynagybácsival szemben laknak. Náluk van homokozó, autó, meg minden más fiús játék. Lóri a múltkori látogatásom óta minden nap benézett Cicamamáékhoz, hátha ott vagyok.

Délutánonként a nagyszüleimmel hintáztunk, meglátoattuk Gizi nénit, Gabi nénit és Attila bácsit is. Ha Anya be akart hozni az udvarról, sírtam. Nagyon megszerettem a kerti ugrálást-mászkálást. A Nagynagybácsim mindenféle finomságokkal lepett meg, körebvezetett a kertjén, és mindig átvitt a fiúkhoz játszani. Esténként az etetőszékbe ültem, így jeleztem, hogy éhes vagyok.

Ügyességi játékokat is játszottunk, pl. a fonott székbe is felmásztam. Amikor Cicapapa segíteni akart, "agyá" felkiáltással szólítottam fel, hogy hagyjon.

Lépcsőzésnél az "eeeee-tate" (egy-kettő) vezényszót ismételgetem magamnak.
Összességében sokat táncoltam, játszottam és persze ettem, így pénteken szomorúan váltam meg mindenkitől. Csak Apa hiányzott nagyon. Ha rá gondoltam, mindig szomorú lettem. Úgyhogy nagy öröm volt látni, hogy péntek este hazaért. Amikor megláttam, szívszorító zokogássaé adtam tudtára, hogy már azt hittem, soha többé nem láthatom.

2006-05-13

Ábi meglocsolt húsvétkor

Abi meglocsolt húsvétkor, aztán még nagyokat játszottunk. Andris kitette a képeket a netre, az összes fotó megtekinthető az Ábiblogban.

2006-05-06

Az összes áprilisi kép az albumban

Immár minden áprilisi kép megtekinthető az albumban.

Spanok::Turnheim Vanda

2006. május 5-én, este 19:15-kor megszületett kis barátnőm, Turnheim Vanda. 54 centi, 4300 gramm és nagyon sír és nagyon aranyos.

2006-04-27

Kötőhártyagyulladás

Egész éjjel szipogtam, rosszul alszom, amióta hazajöttünk Érdről, úgyhogy Anya ma elvitt a doktor bácsihoz. Egyoldali kötőhártyagyulladásom van, egy-két óránként orrleszívás és orrcsepp. meg szemcsepp is kell. Anya nehezen bír velem, Apa még a mai kocsmát is kihagyja, úgy rohan haza ápolni engem.

Húsvét előtti áprilisi képek a neten

Az április első felében készült képek kint vannak az albumban. Sztorik később.

2006-04-13

Márciusi képek

Apa végre feltöltötte a márciusi képeket. A teljes galéria megtekinthető itt.

2006-04-09

Spanok::Helmle Zsombor


Kedves nénik és bácsik!

Tegnap hírt adtunk a kórházbavonulásról, de arról nem, hogy este 1/2 10-re ki is bújt Zsombi. 3500 gramm, 57 centi, ő is és anyukája, Bea néni is jól vannak. Az első képeket látva Antal Imre bácsi a következő gratuláló SMS-t írta:

"Megszületett Helmle Zsombi,
keze fehér, mint a zombi"

2006-04-08

A Zsombor-akció megkezdődött

Anyáék pont most találkoztak Bea nénivel és Csabula bácsival, akik pont a kórház felé mentek. 5 perces fájásoknál járnak. Ezek alapján Zsombor sokkal pontosabb, mint én voltam, ugyanis neki a tervezett napon kezdődik meg a születése, míg én egy hetet csúsztam.

Talán hiányoljátok a heti mázsálások mérési naplóit, nos, a mérleg már Zsombi leendő mérlege.

2006-04-05

Rendszeretet

Játék után a játékaimat szeretem összerendezni. Miután Anya lecseréli a pelusomat, én megfogom azt és igyekszem kivinni a bejárati ajtón át a szemétledobóba. Sajnos az ajtót egyedül nem tudom kinyitni.

Mai kalandok

Délelőtt vettünk egy szép rózsaszín benti szandált. Én választottam. Alvás után meglátogattuk Mariettát -- aki arról híres, hogy velem egy napon van a szülinapja.

2006-04-03

Tücsökzene

Mától tücsökzenére járok. Anya befizetett egy 8-alkalmas bérletet. Szilvinek hívják a nénit, aki vezeti a foglalkozást: mondókákat és verseket szaval, énekel, furulyázik. Mi is zenélhetünk: én például rumbatököt ráztam, kasztanyettát csattogtattam.

Amikor beléptünk, én rögtön középre álltam és ott kezdtem táncolni. Minden gyerek a saját anyukája ölében ült, de Anya ölét a Micus fogalta el, így nekem már csak a Szilvi jutott.

Anyáék fotókat is készítettek, amiket majd itt fogunk publikálni.

2006-03-28

Egyedül leszállok a heverőről

Olyan ügyes vagyok már, hogy ma először sikerült egyedül leszállnom a heverőről. Apa sokat gyakoroltatta velem, hogy hogy kell. NEm veszett kárba a pedagógiája.

Éhes vagyok...

...és ezt úgy jeleztem, hogy odatoltam Apának az etetőszékemet. Anya szerint ilyenkor engem be kell ültetni, mert ez egy ilyen játék. Ahogy azonban Apa beültetett, megfogtam a partedlimet (Észak-Magyarországon szakállka) és a nyakamhoz emltem.

Ebből sejthették meg a szüleim, hogy itt most nem játékról, hanem vérkomoly étkezési szándékról van szó.

2006-03-27

Apuci szülinapja

A hétvégén ünnepeltük Apa 32. szülinapját. Rengeteg finomság várt a vendégekre és persze rám is. Megmutattam, milyen haspók vagyok, de azt is, milyen szépen, felnőttesen eszem az almát. Az étkezésekhez én is használok evőeszközt. Egy kanállal Anya ad, eggyel én eszem. Hol a ruhámra, hol a számba jut a falat.

Apuci máktortát kapott, ami nekem is nagyon ízlett.

Játszótér

Anyával délelőttönként lemegyünk a játszótérre, ahol hintázok, csúszdázok és rendet rakok a homokozóban. Az otthagyott játékpkat méret és szín szerint összerendezem.

Gyakran elbarangolok, ilyenkor Anya lélekszakadva rohan utánam. Néha későn ér hozzám, ma is a pocsolyában hasaltam, mire megtalált.

A délutáni séták alkalmával távolabbi játszótereket is meglátogatunk, de ilyenkor is gyakran összefutunk ismerős babákkal és szüleikkel.

Altatás

Este, amikor már álmos agyok, kézenfogom Anyát és behúzom a szobámba, hogy altasson el. Először azt hitte Anyuci, hogy csak véletlenül viszem be, de 3 napja minden este ezt csinálom, így számára is nyilvánvalóvá vált, hogy így jelzem, ha aludni akarok.

Altatás után gyakran felsírok, ilyenkor nagyjából egy deci innivalót kell belémdiktálni.

2006-03-20

Vásárlások

Ma Anyával és Cicamamával több helyen is vásároltunk. Vettünk szép sapkát, meg tavaszi kabátot. Út közben találkoztunk egy nagy falka kutyával. Már messziről hangosan kiabáltam nekik:
- Vávvvávávávávávávává.

Ábi vicces mondásai

Ábi a hétvégén a Mamánál volt.
- Mama, itt putiszad van?
- Na és ki pukizott, Ábel?
- Hát én.

Kicsit később:
- Mama, te szejeted, ha a putiszad timed az abjaton?

Még később:
- Ábi, képzeld, a Bogi táncol.
- Tényjed táncoj? De ti tanította med táncojni?

De hogy rólam is legyen hír: sok utánajárás és kellemetlenség után végre megjött az új ülőgarnitúránk, amit imádok.

A hétvégén életemben először ettem mákot -- Anya csinélt nekem gubát. Nem a kedvencem, de elviselhető.

Frissítés: Anya szerint igenis rendesen ettem. Egy teljes kifli lett felkarikázva és a nagyját benyomtam.

2006-03-13

Fészekrakó hétvége

A hétvége lakberendezési tevékenységekkel telt:
Szombaton Anya, Apa és a szomszéd bácsi és néni átPVC-zték a szemétledobót és a szárítót (Apa olyan keményen hajtott, hogy kb. egy hétig szenved majd az izomláztól).

Vasárnap Peti bácsi segítségével némi bútormozgatást eszközöltünk:
Az ágyam visszakerült a szobámba az eddigi -- heverőként funkcionáló -- vendégággyal egyetemben. A héten érkezik az új ülőgarnitúra, ami sárga és már alig várom.

Mivel az ágyam a babaszobában van, most ott is kell aludnom. Ez kicsit nehezen ment elsőre, de pár óra nyafival beleszoktam.

2006-03-12

Sajt, sajt, imádom a sajtot

Ha Anya vegyes hidegtálat készít nekem vacsorára, akkor a sajt az első, amit kicsipegetek. Gyakran arra ösztönzöm Anyát, hogy a felvágottak -- és különösen a pékáru -- óvatos zárójelbetétele mellett további sajtszeleteket prezentáljon.

A felvágott- és kenyérfalatkák nem ritkán a padlón kötnek ki, de ha Anya felfedezi őket, akkor annak dorgálás a vége.

Persze nem csak a sajtot imádom, hanem a tejipar minden termékét: joghurtot, túrót és különösen a túrórudit.

2006-03-10

Cicapapa képei

Apa megkapta a Cicapapa által az elmúlt pár hónapban készített képek nagy részét. Ezeket a maga tempójában fel is pakolta a netre. Az összes kép megetkinthető itt:
http://kep.tar.hu/varanusz/50236219?o=96

Aki úgy érzi, édes vagyok ezen a képen, az szíveskedjen ezt kommentben közölni. Aki szerint beltéri műanyaghintán is édes vagyok, az meg hagyjon a üzenetet itt.

És mindenki kattintson egyszer oldalt a szponzori hirdetésre!

2006-03-02

Látogatások

Ma meglátogatott a védőnéni. Nem tudom, miért, de ilyenkor mindig rosszul alszom. Pedig nem bántott, igaz, nagyon nem is nyúlt hozzám, inkább csak nézegetett, meg okosította Anyát.

Este Dani bácsi is megjelent, őt nem láttam szilveszter óta. Eleinte féltem tőle, de aztán jót játszottunk. Nyalogattam a vörösbor dugóját. Finom kekszet és sajtot ettem. Szeretem, ha vendégek jönnek.

2006-03-01

Eheti mázsálás -- 9. hét

9,36 fürdés után. Szép vagyok, na.

2006-02-21

Eheti mázsálás -- 8. hét

9,31. Nem sokat híztam mostanában, délceg, karcsú testem van.

Januári és februári képek


Apuci feltöltött egy halom képet:
Van itt minden, mi szerszámnak ingere:


2006-02-19

Fel tudok állni kapaszkodás nélkül

Fel tudok állni kapaszkodás nélkül. Bizony. Pénteken (2006. 2. 17) történt először, azóta rutinszerűen csinálom.

Fogászati hírek: kibújt a bal felső egyes is (2006. 2. 18).

2006-02-03

Fehérjeérzékenység

Anya most hozott ki a doktor bácsitól. Úgy néz ki, fehérjeérzékeny vagyok, a következö két hétben nem kaphatok tejterméket, visszatérünk a HA-tápra. Pedig imádom a túrórudit.

A pirosságra kevertet a doktor bácsi krémet.

Méreteim:
9,30 kg, 76 cm
A fejkerületem 45 cm.
A mellbőségem: 49 cm.

Két hét múlva megyünk vissza, akkor kapom meg az agyhártyagyulladás elleni oltást is.

2006-02-01

1. szülinapom

Apa és Anya lázasan, már napokkal a nagy nap előtt készülődtek a szülinapom megünneplésére. Már korábban meghívókat készítettek és előhívattak rólam képeket, melyekkel a vendégeket kívántuk meglepni. Feldíszítették az egész lakást lufikkal és egyéb kiegészítőkkel. Anya hidegtálat, salátákat és szülinapi emeletes túrótortát készített nekem. Mindezt úgy csinálták, hogy mire én felébredtem már minden készenállt az ünneplésre.

Sajnos a meghívottak közül sokan nem tudtak eljönni a különböző betegségek miatt. Aki viszont eljött, nagyon jól érezhette magát. Anya fincsi tejszíntortát rittyentett a tiszteletemre: volt rajta gyertya és tüzijáték is. Ilyet még eddig nem láttam. Gyorsan befaltam a nekem szánt szeletet; amikor az elfogyott, hangos bömbölésben törtem ki.

Mindenkinek köszönöm a szép ajándékokat, amikkel feledhetetlenné tettétek az első születésnapomat.

1


Ezen a képen percre pontosan egyéves vagyok. Apuci fotózott le az előbb. Ilyen kis édesdeden alszom a szülinapom előéjjelén.

2006-01-30

Spanok: Pados Márton Benedek

Kedves Nénik és Bácsik! Jan. 29-én megszületett Pados Márton Benedek, 3,65 kg, 57 cm. Mindenki jól van.

2006-01-25

2006-01-23

Micus után sírtam

Pénteken nálunk jártak Micusék. Jókat játszottunk együtt, hiszen végtére is majdnem ikrek vagyunk :) Amikor haza akartak indulni, sírva fakadtam. Hangosan, keservesen. Öltöztetés közben kivettem Mariann kezéből Micus cipőjét, hogy ne adhassa rá.

Álldogálok

Hosszú másodpercekig képes vagyok állni kapaszkodás nélkül, ha valami elvonja a figyelmemet. Ha nem, akkor azonnal letottyanok -- biztonsági baba vagyok.

Spanok: Bati Márk

Kedves Nénik és Bácsik! Jan. 21-én megszületett Anya kozmetikusnénijének a második kisfia, Bati Márk, 3800 grammal és 58 centivel. Mindenki jól van.

2006-01-17

Rejtekhelyek

Imádom elrejteni a dolgokat. A cumimat pl. egyszer beletettem a TV alatti fiókban az egyik dobozba. Vagy tegnap a számítógépasztal alá. Apa egyik fémtokos szivarját a DVD-lejátszó mellé dugtam.

Cicapapa szerint az ilyen rejtekhelyeket nem érdemes felszámolni, mert én kreatívan majd újat találok ki.

Bekakilós rosszalkodás

Ha pelust kell cserélni, nekiállok rosszalkodni. Tegnap is a szaftos rotyogást az asztal csapkodásával próbáltam elfedni.

Rángatom Anya nadrágját, ha a szagjelzés nem elegendő.

Eheti mázsálás -- 3. hét

8,99. Pont annyi, mint 2 hete.

2006-01-10

2006 januári képek fent


Szép vagyok idén is. Pakolós baba. Pakolok a szekrényben, a fiókban, a mosógépben, a kosárkában, mindenhol.

Összes eddigi idei kép itt.

2006-01-09

Névnapok

Vasárnap ünnepeltük Ábel és Ati papa (Ábel úgy mondja, Tatata) névnapját. Ettem palacsintatésztás husit, kukoricasalátát, darálthusos-zöldséges palacsintát -- imádom, ha felnőtt-kaját ehetek.

De nem csak hamiról szólt a nap. Megálltam a nagyszoba közepén, elengedtem a széket, amibe kapaszkodtam és megtapsoltam magam, milyen ügyes vagyok.

Hol a lámpa?

Ha Anya vagy Ági-nagyi megkérdezik tőlem, hogy hol a lámpa, akkor ügyesen mutatok fölfelé, miközben az "á-pppá" fonémasort artikulálom némán.

De aranyos vagyok -- mondja Apa.

2006-01-04

Ágymozgatás

Anya és Cicapapa átvitték az ágyamat abba a szobába, ahol Anya és Apa aludni szoktak és ahova én minden éjjel vágyom.

Ennek megfelelően az egész éjszakát végigaludtam, sírás nélkül.

2006-01-03