19. hét :: Érden

Hétfőn délelőtt elmentünk a tücsökzenés táncházba, aztán gyors csomagolás, majd a délutáni
alvás után indultunk Érdre, a Cicanagyszülőkhöz, ahol azt az egy hetet terveztük eltölteni, amit Apa Angliában.

Érden élveztem a vidéki életet, etettem Retket, a szomszéd nyuszit. Miközben toltam a szájába a gazt, verbális "hammhammhamm" utasítással közöltem vele, hogy azt egye is meg. Retek mellett lakik egy kutyus is, hozzá sokat beszélgettem, gykran átnyúltam a kerítésen. Ez utóbbi Anya szerint nem helyes.

Nézegettem a kiscsibéket is, őket úgy hívom, baba. Gizi néninél egy cica megkergetett. Na, féltem is tőle innentől: ha hallottam, hogy nyávog, még ránézni se mertem. Még rémálmom volt tőle éjszaka. Csúnya cica.

Kedd délelőtt átemntem Lórihoz és 2 bátyjához. Ők Attila nagynagybácsival szemben laknak. Náluk van homokozó, autó, meg minden más fiús játék. Lóri a múltkori látogatásom óta minden nap benézett Cicamamáékhoz, hátha ott vagyok.

Délutánonként a nagyszüleimmel hintáztunk, meglátoattuk Gizi nénit, Gabi nénit és Attila bácsit is. Ha Anya be akart hozni az udvarról, sírtam. Nagyon megszerettem a kerti ugrálást-mászkálást. A Nagynagybácsim mindenféle finomságokkal lepett meg, körebvezetett a kertjén, és mindig átvitt a fiúkhoz játszani. Esténként az etetőszékbe ültem, így jeleztem, hogy éhes vagyok.

Ügyességi játékokat is játszottunk, pl. a fonott székbe is felmásztam. Amikor Cicapapa segíteni akart, "agyá" felkiáltással szólítottam fel, hogy hagyjon.

Lépcsőzésnél az "eeeee-tate" (egy-kettő) vezényszót ismételgetem magamnak.
Összességében sokat táncoltam, játszottam és persze ettem, így pénteken szomorúan váltam meg mindenkitől. Csak Apa hiányzott nagyon. Ha rá gondoltam, mindig szomorú lettem. Úgyhogy nagy öröm volt látni, hogy péntek este hazaért. Amikor megláttam, szívszorító zokogássaé adtam tudtára, hogy már azt hittem, soha többé nem láthatom.