2005-10-27

Eheti mázsálás -- 43. hét

8,13

Megint Évi néni vigyázott rám

Megint Évi néni vigyázott rám. Nagyot sétáltunk, jól kifáradtam. Mire Apa hazaér, már teljesen kivagyok a sok álldogálástól, sétáltatástól, hintázástól.

2005-10-25

Esti demó

Este próbáltam megmutatni Apának, milyen ügyesen fel tudok állni, de annyira fáradt voltam, hogy sehogy sem ment.

2005-10-24

Kijött az első fogam

Elég nyüzsis ez a hétfő. Nem elég, hogy bizonyítottan felálltam, Anya úgy érzi, áttört az első fogacskám hegye. Apa este fotóz, ha minden jól megy.

Felálltam

Anya 5 perce hívta Apát, hogy elmondja: felálltam. Egyedül, csak a járókába kapaszkodva, magamtól, ügyesen.

2005-10-21

Hallgatok a nevemre

Ha Anya vagy Apa Boginak szólít, keresem a tekintetüket, bármit is csináljak közben. Ha ugyan azzal a hangsúllyal valami mást mondanak -- mondjuk kiskutya vagy Boglárka :) -- akkor nem reagálok.

Fel tudok ülni

Fel tudok ülni, ha Apa négykézlábas indulópozícióba helyez. Négykézlábra már rég fel tudom nyomni magam. Most már csak az hiányzik, hogy a 2 résztevékenységet összefűzzem.

Apa alig lesz benne a TV-ben



Hiába énekelgette Apa egész héten, alig lesz benne. Lassú volt és buta, nem hozott peluspénzt. Ezért kérek mindenkit, hogy a szponzorlinket nyomogassa.

Aki kíváncsi Apára az új öltönyében, az majd dec. 12-én megnézheti, ahogy integet.

Felálltam?

Reggel Apa megkérdezte Anyát, hogy ő állítva tett-e engem be a járókába, vagy ültetve. Anya ültetésre emlékezett. Én meg csak álltam ott csendben, hosszan, mosolygósan.

2005-10-19

Anya szülinapja

Ma Anya szülinapját ünnepeltük. Ági nagyi szerint kint van az első fogam. Anya hozott kiskanalat, hogy megkocogtassa -- ez nem sikerült, én viszont azt hittem, hamit kapok.

2005-10-18

Kínai bolt

Anya ma kínai boltban akart magának kabátot venni. Amíg próbálgatta a ruhákat, az eladónéni szórakoztatott engem, viccesen beszélt hozzám:
- Állj fel ... ügyes ... 好辩的 喜争吵的 ... szép baba ... 有争议的 -- mondta. Én kacagtam, nagyon tetszett a dolog.

Eheti mázsálás -- 42. hét

7,97

2005-10-14

Próbálgatom a felállást

Próbálgatom a felállást. A parketta csúszik, a járókában puha a talaj, egyik sem jó kiindulás. A heverőn viszont, Apa hasába kapaszkodva, tegnap ügyesen felálltam/felhasaltam, ha csak kicsit is. Apa büszke, hogy ott lehetett.

Rossz álmok

Pár napja felsírogatok éjszakánként. Elég sűrűn, úgy 1-1,5 óránként. Anya szerint rosszakat álmodok; ez a roosszálom-dolog fejlődési sajátosság. Hasonlóképpen felsírok, ha Anya kimegy a szobából: attól félek, örökre eltűnik. Ezért Anya mindig rohan, hogy a konyhából az átadópult felett beintegethessen.

Anya leállamvizsgázott

Bizony, most már gyógypedagógiai végzettsége is van. Jó-jeles eredmény született. A kiosztóünnepélyen hangos nyöszörgéssel és kacagással igyekeztem magamravonni a figyelmet.

2005-10-12

Fodrász Évi vigyázott rám

Ma a fodrász Évi vigyázott rám, hogy Anya tudjon készülni a vizsgájára. Sokat sétáltunk, nagyokat hintáztunk. Még magához is haza akart vinni, de azt már Anya nem engedte; tudta, hogy abból nagy hiszti lett volna.

Képzeljétek, a pelusomat a fodrászatban ellenőrizték le, de nem kellett kicserélni.

Olyan jó kislány voltam, hogy mindenki azt hitte, Évi az anyukám.

Eheti mázsálás -- 41. hét

8,10

2005-10-11

Benne leszek a tévében

Apa egész este ezt énekelgeti. Vágó bácsi hívta, jövő csütörtökön játszik. Én is ott leszek a nézőtéren. Még nem tudjuk, mennyi peluspénzzel jön haza Apa.

2005-10-10

Ez mindennek a teteje

Fürdés közben igyekszem a fürdetőkrém tetejét rátenni a dobozra.

16756035 16756034 16756031
16756030 16756027 16756026

Szombaton és vasárnap a Tigrismama vigyázott rám

Anyának és Apának nagyon hiányoztam. Szombaton rendesen viselkedtem, de vasárnap nyafizással kezdtem a Nagyinál. Este meg nem lehetett bírni velem, 11-ig nyomtam a műsort. Próbáltam felállni, ki akartam hozni a maximumot az összes készségfejlesztő játékomból, aztán végül egy második adag vacsora és egy kis nyugtatócici bealtatott.

Összes szeptemberi kép feltöltve



2005-10-06

Gyógyulok

Már nem jön a nózimból, ha Anya a gonosz gépet odadugja. Már sokat kacagok. Büszke vagyok, ha azt hiszem, én álltam fel. Persze van rossz is a jóban. Már nem alhatok Anya és Apa között, és ez elszomorít. Tegnap este 2 sírással próbáltam visszakéreckedni, sikertelenül.

Spanok::Nemcsik Dániel

Okt. 4-én hajnalban megszületett új spanom, Nemcsik Dániel; 3910g, 59 cm.